Nem jöttem rá
Dátum: 2015. augusztus 27. 20:52Műfaj: PrózaCimkék: élettelen képek |  |
Körbe tekertem fejem, kerestem az okot és az okozatot mi rajtam kívül sokkolja a teret, osztja az időt, félelem-sarokba üldözi be a lelkem, de nem találtam semmit.
Nem jöttem rá
Amúgy már kifelé jövök
Jó volt a nap, de valahogy, mikor haza felé jöttem, rám tört illékonyan, felhővel kőbe vésve, köddel, vékonyan áthatón a depresszió, hideg vizes kézzel simítva életem, végig, a gerincemen, és belefúrt a tudatomba, hogy valami itt épp nem jó. Valamit rosszul érzek, szarul csinálok. Mit tehettem. Sodortam egy cigit, nikotin kényszert erőltettem, és köptem északra, majd délre, engem nem fog meg semmi érzelem. A huszas busz még mindig nem érkezett.
Körbe tekertem fejem, kerestem az okot és az okozatot mi rajtam kívül sokkolja a teret, osztja az időt, félelem-sarokba üldözi be a lelkem, de nem találtam semmit.
Az utat rótták az emberek, képzeleten és életen át itt a csillagtéren, nem is veszekedtek, nem is kiabáltak, nem is néztek rám, nem nagyon néztek egymásra sem, vagy épp az égre, azt fürkészték, mi van lent a porban, közvetlen a lépésük alatt szétterülve.
Azt hiszem, hogy Rád vártam, siettettem az időt….
Azt hiszem, hogy már tegnap este rám közelített a depresszió….
Befizettem minden számlát, beadtam a jussom felét, rabolták nyugdíjam igazolt részét. Az államom és nem az álmom meg semminek néz, szarnak se kíván, azt üzeni, ha már elmúltál ötvenöt éves, senki sem vagy már! Jövő héten tartom az ötvennégyet. Viktor! hát ha kérhetnélek! Nem küldenél egy dobostortát? 54 szál szingularitással. (magunk közt szólva) Csak egy évem van már hátra.
Kérdem! Te mennyit dolgoztál? Én leírom mennyit gürcöltem, persze csak ha kérded!
Kérdezed?
Jó volt a nap, de valahogy, mikor haza felé jöttem, rám tört illékonyan, felhővel kőbe vésve, köddel, vékonyan áthatón a depresszió, hideg vizes kézzel simítva életem, végig, a gerincemen, és belefúrt a tudatomba, hogy valami itt épp nem jó.
Csörög a telefon, felkapom ki az!
Apa beszél, szól, kisfiam hozd magaddal a kábelt! Kéne az életembe némi szórakozás, te is tudod már csak két hét, és hetvenhét éves leszel!
- Emlékszel?
- Emlékszem Apa!
Anya ezt a mesét olvasta óvodás koromban, én meg mindig sírtam rajta.
- Már nagy vagyok, elmúltam ötven.
Ülök a padon, a húszas busz váratja magát, kint ülök a napfényben, de lelkemben szürkén gomolyognak a fellegek. Rám tört a depresszió.
Nem jöttem rá?
Amúgy már kifelé jövök!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
