vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Egy idáig ismeretlen, a nagyközönség elé nem tárult eszmefuttatás

Műfaj: NovellaCimkék: fantasy

Él valamerre egy kicsi törpe közösség, nekik határozott elképzelésük van a témát tekintve. Szerintük a világ réges-régen pont ugyanolyan volt, mint most. A világmindenség maga egy hatalmas sziklatömb.

Egy idáig ismeretlen, a nagyközönség elé nem tárult eszmefuttatás, mely elgondolkoztató atekintetben, hogy meg lehet-e változtatni a világot, s a benne élőket itt körülöttünk

 

Él valamerre egy kicsi törpe közösség, nekik határozott elképzelésük van a témát tekintve. Szerintük a világ réges-régen pont ugyanolyan volt, mint most. A világmindenség maga egy hatalmas sziklatömb. Szikla jobbra. Szikla balra. Szikla előre. Szikla hátra. Szikla le. És szikla fel. Ezen kívül szikla hétfőn. Szikla kedden. Szikla szerdán. Szikla csütörtökön. Szikla pénteken. Szikla szombaton. Szikla vasárnap. És szikla a nyolc nyolcadik napján is, ami általában a semmittevésé, hiszen pihenni is kell valamikor.

 Hiszen ez egy kemény világ.

 Változtatni éppen lehet rajta, csak fölösleges, mivel bármit csinálsz, igazán nem is változik. Hiszen érvényes rá az anyagmegmaradás törvénye. Ha fogod magad, no meg egy csákányt, csinálhatsz például egy új tárnát. Csak nem érsz vele sokat, mivel a sziklát, amit kifejtesz, egy régebbi tárnába kell elcipelned.

 Vagy csinálhatsz egy új aknát. Csak nem érsz vele sokat, hiszen a kitermelt köveket el kell helyezned egy régebbi aknába. S e dolog független attól, hogy az aknát lefele, avagy felfele kezded-e ásni. Csak az a különbség, hogy felfele elkezdeni életveszélyesebb.

 E törpe közösség világképe egy a kevésbé elterjedtek közül, sőt sose került napvilágra, mivel ezen törpék még életük folyamán sohasem jártak a felszínen.

 Egy másik elmélet szerint viszont a világ réges-régen igenis más volt, mint most. Sőt most is más! Egy ifjú törpe ugyanis kőkemény kobakjába vette, hogy a világ nem lehet ilyen kegyetlen. Nem lehet szikla jobbra, szikla balra, szikla előre, szikla hátra, szikla le, és szikla fel. Nem lehet szikla hétfőn, szikla kedden, szikla szerdán, szikla csütörtökön, szikla pénteken, szikla szombaton, szikla vasárnap és szikla a nyolc nyolcadik napján is, ami általában a szórakozásé, hiszen szórakozni is kell valamikor.

 Elhatározta, hogy ezt be is bizonyítja ezeknek a besziklásodott gondolkodású csökött törpéknek. Összehívta őket, s bejelentette, hogy expedíciót indít a sziklán túli világ felfedezésére. Hiszen csak annyit kell tenni, valaki kutató alagutat ás, mindig csak ugyanabba, ugyanabba, ugyanabba az irányba.

Elmondott még egy hosszabb beszédet a sziklán túli világ fontosságáról, majd elbúcsúzott.

Többé nem látták.

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.