Marionett
Dátum: 2008. április 03. 19:47Műfaj: VersCimkék: vers |  |
1:
Tikkadt nyári estéken elillanó képek.
Huzal csillan a sötétben, megvillan a holdfényben.
Apró megdöbbenés, megdörzsölöm a szemem,
Hátha csak a kimerültség játszadozott velem.
Nem lehet, hogy eddig észre sem vettem,
Mozgatják a testem, pedig nem is éreztem.
Szemem kinyílik, a levegő már izzik
Belesápadok, ahogy függ ott tíz csík.
Áttetszőek, vékonyak, találtam még oly sokat,
Felismertem egyből a rút damilokat.
Ezzel irányítanak, ez mi soha nem szakad,
Ezzel szabályozzák mit és mikor szabad.
18 év vakság, és fel sem tűnt a rabság,
Börtönben voltam, hol nincs egy darab rács.
Nem fenyít a korbács, nem nyugtat meg a portás.
Börtönben voltam, hol nincs egy darab rács.
Tükörképtől vártam választ, reméltem, hogy kapok,
De nem jöttek angyalok… nem jöttek angyalok
Agy halott nappalok suhantak el csendben
Jox vagyok, most megismerhettek engem…
Refr:
Egy báb neve lettem, részben tehetetlen,
Egészen leterhelten LÉTEZTEM.
Egy kéz vezet engem, mással egyetemben,
Mozgatnak, én csak LÉLEGZEM.
2:
Úgy rángatnak zsinóron, hogy elszorul a torkom,
Ha túl sokat forgom, csak magamat megfojtom.
Ez lett a sorsom, színház az otthon,
Elakadtam e ponton… talán meg sem oldom.
Könnyem és a gondolat: ezeket birtoklom,
Ennél rosszabb nem lehet, ez lett már a mottóm.
Elmerülök egy sírba a szabadságért sírva,
Életet feladva, rám zárult a kripta.
Egy damil, ami kilóg még, hozzám ragaszkodva,
Bár eltűntem a porba, leszálltam a pokolba…
Ezen gondolkodva ülök a sarokba:
Ahogy múlik egy-egy óra, felfigyelek egy szóra:
„Kinyomták a szememet, de azért megtarthattam,
Tök jó fejek voltak, érezzem jól magam.”
Eltűnődtem ezen, mikor éppen csak hogy halkan
Olyan hangot hallottam, mikor egy olló csattan.
Drótok hulltak alá és szemhéjam felpattan.
Megtört a béklyó, újra a szabadban.
Később elmerengve, visszaemlékezve,
Kedves, drága fiamnak, csak úgy emlegetve, hogy…(refrén)
3:
Bábjáték, amit kiskorodba már
Láttál rég. Ami irányítja, egy
Sárgás kéz, csak játszani akar, nincs
Más szándék… na… na…
Kiskoromban, gyerekfejjel volt ilyen játékom,
Nem tudtam, oh, hogy ez milyen kártékony.
Élveztem minden vele töltött órát,
Rángattam sokat, bár, vágtam, hogy ez póráz.
Végre volt egy olyan dolog, ami csak is úgy mozog,
Ahogy én akartam, és nem kellettek okok.
Tehetetlen fadarab, nem szállnak rá a madarak.
Fején fura fakalap, szájban szálkás hangszalag.
Ezért marad hallgatag, kiveszett az akarat.
Gyönyörű kilátás, neki csak egy vakablak.
Bánat ül az arcomon, nem éppen dicső múltam.
Én is ilyen voltam, de megszabadultam.
Világtól elbújtam, örömtől bódultan,
Persze, bortól ittasan, de sokat okultam.
Mikor megmozdultam, damilt érzet az ujjam.
Asztalra borultam és onnan aláhulltam.
Elkapott a padló, ültem feldúltan,
Kezemnél éreztem, tehát odafordultam.
Drótot láttam, üvöltöttem torzultan,
Azt hittem, megszabadultam… (refrén)
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
