Vágy és kín.

Szerző: RéziDátum: 2008. május 01. 09:12

Műfaj: VersCimkék: takaró, testemen, szférák, ambrózia, lelkemen

Az éj úgy borút ránk,mint egy nagy takaró,
s karjaid közt éreztem,az ember halandó.
Akkor úgy szerettél,mint még senkit talán,
testemen éreztem ajkad vonagló mosolyát.

Szférák zenéje a fülünkbe dobolt,
megszünt minden,az ég s a pokol.
Bíbor ködön át néztem alabástrom tested,
akkor még nem tudtam ez lesz a vesztem.

Mint Prométeuszt ,láncod kötött,
marcangoltad testem,édes kínok között.
Ambrózia volt minden csábos szavad,
lassan ölt mint a mandraguja.

Egy életet adtál,kit sosem láttam én,
egy életet,mely sohasem volt az enyém.
Lelkemben él az édes képe,
feldolgozni nem tudom mégsem.

2007.09.17. Rézi.